Hírek

NB III., Utánpótlás, Női foci

A „kis Szpari” érkezik

A „kis Szpari” érkezik

Itthon szeretnénk tartani a három pontot.

A Nyíregyháza Spartacus második csapatát fogadjuk vasárnap az NB III-as labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában. Török László tanítványai jelenleg a tabella nyolcadik helyéről várják a folytatást, pozitívum lehet számukra, hogy sorozatban négy vereség után legutóbb pontot tudtak szerezni Cigándon. Fiatal, lendületes csapat a „kis Szpari”, így koncentrált, kontrollált játékra van szükség ellenük.

Ami minket illet, gyors egymásutánban harmadszor találkozunk Szabolcs vármegyei gárdával. A Sényőt 5–1-re, míg a Mátészalkát 1–0-ra győztük le, s most sem lehet más a célunk, mint begyűjteni a három pontot. A bajnoki versenyfutás szoros, a DEAC 48 ponttal vezet, még mi ugyancsak 48 ponttal foglaljuk el a tabella második helyét. Ősszel, idegenben 2–1-re vertük a Nyíregyházát.

– Minden csapatnak megvannak a maga erősségei – vezette fel a találkozót vezetőedzőnk, Varga Attila. – A Nyíregyháza jó futballt játszik, sok mozgással, szinte kötetlen módon szereti irányítani a meccseit. Ami minket illet, megpróbálunk agresszívebben futballozni. Minden rendszernek megvannak a gyengeségei, mert nincs olyan, hogy tökéletes. Más mentalitással kell nekivágnunk ennek a meccsnek, figyelembe véve azt, hogy az első percektől kontrollálnunk kell a folyamatokat.

Labdarúgás: NB III, Észak-keleti csoport, 23. forduló
Karcagi SE–Nyíregyháza Spartacus II.
Karcag, Liget úti Sportcentrum, v.: Kakuk (Szabó, Balogh), 16.00

Kapcsolat

Karcagi Sport Egyesület - KSE
  www.karcagsport.hu
   info@karcagsport.hu
   Karcag, József Attila út 1.
  +36 70 321 9662

Cookie-k kezelése

Friss híreink

Hírek

Húsvét vasárnap sincs megállás a bajnokságban.

Hírek

Mi voltunk a jobbak a bajnokaspiránsok csatájában.

Hírek

Rangadót játszunk a DEAC otthonában.