Hírek

NB III., Utánpótlás, Női foci

Diákolimpiai bajnok lett Kurucz Zoltán

Diákolimpiai bajnok lett Kurucz Zoltán

Területi, majd diákolimpiai döntőn szerepeltek a birkózók.

Október 12-én Csongrádon rendezték a Szabadfogású Diákolimpia Területi Döntőjét, ahol Kelet-Magyarország legtehetségesebb versenyzői küzdöttek az országos döntőbe jutásért. A viadalon részt vett a KSE berekfürdői és karcagi birkózó csapata is. A gyermek korcsoportban Lázók Milán (29 kg), az U10-es korosztályban Kurucz Zoltán (29 kg), míg U11-ben Kabai Máté (58 kg) végzett az élen. Mellettük dobogós helyen zárt a legkisebbeknél Kály László (31 kg – 3. hely), U10-ben Molnár Gábor (29 kg – 3. hely), valamint U13-ban Péter Gergő (35 kg – 2. hely). Szalai Benedek az U11-es korosztály +69 kilogrammos súlycsoportjában ötödikként zárt.

 Egy héttel később, október 19-én Zalaegerszeg adott otthont az U10-es és U11-es korosztály szabadfogású diákolimpiai bajnoki döntőinek. A kvalifikált versenyzők közül végül több mint kétszázan sorakoztak fel a Kölcsey Ferenc Gimnázium Tornacsarnokában, ahol összesen huszonnyolc diákolimpiai bajnoki cím talált gazdára. Kurucz Zoltán az U10-es korosztály 26 kilogrammos súlycsoportjában bajnoki címet szerzett, miközben Molnár Gábor a 29 kilogrammosok között hetedikként zárt. A tizenegy éven aluliak diszciplínájában Kabai Máté (58 kg) és Szalai Benedek (+69 kg) is ötödikként végzett.

Kapcsolat

Karcagi Sport Egyesület - KSE
  www.karcagsport.hu
   info@karcagsport.hu
   Karcag, József Attila út 1.
  +36 70 321 9662

Cookie-k kezelése

Friss híreink

Hírek

Balla Zsolt értékelte az U11-es csapat idényét.

Hírek

Világranglista pontokat szerzett a csapat.

Hírek

Második felkészülési meccsünket is megnyertük.