Hírek

NB III., Utánpótlás, Női foci

Az utolsó pillanatban mentettünk pontot Ajkán

Megőriztük a veretlenségünket.

Negyedórás csúszással kezdődött az ajkai vendégjátékunk a labdarúgó NB II harmadik fordulójában, miután nem várt forgalmi viszontagságok akadályozták az odaérésünket.

Két döntetlent követően vártuk a kezdő sípszót, hiszen mint arra emlékezhetünk, a Szentlőrinc ellen 0–0-t, a Soroksár ellen pedig 2–2-t játszottunk. Az Ajka ezzel szemben győzelemmel kezdte a bajnokságot, miután hazai pályán 3–1-re győzte le a Kecskemétet, a második fordulóbeli meccse azonban a nagy hőség miatt elhalasztásra került.

Az első félidőben inkább a hazaiak akarata érvényesült, többször is veszélyeztették Gergely Roland kapuját, aki már a harmadik percben bemutatott egy bravúrt, amikor Csizmadia fejesét tolta ki a léc alól. Mindeközben kontrákból próbáltunk veszélyeztetni, Kohut Máté lövését például csak az utolsó pillanatban tudták blokkolni.

A játékrész derekán jöttek az újabb hazai lehetőségek, ám Szabó hat méterről nem talált kaput, Artner lövését pedig Gergely hárította. A félidő hajrájában mindkét oldalon adódott egy-egy ziccer, de egyik csapat sem tudott betalálni, így 0–0-val vonultak pihenőre a felek.

A fordulás után is az Ajka maradt kezdeményezőbb, miközben vezetőedzőnk, Varga Attila cserékkel igyekezett frissíteni a csapatot. A hazaiak nyomása a 64. percben érett góllá, amikor Csizmadia Zoltán lövését még védte Gergely, a kipattanóra azonban Tóth Gergely érkezett, aki négy méterről a bal alsó sarokba helyezett, 1–0.

Érthető módon a bekapott gól után jóval kezdeményezőbbé váltunk, ám az ajkai védelem sokáig jól állta a rohamokat. A csereként remekül beszálló Egri Imre a 76. percben már közel járt a gólszerzéshez, de éles szögből csak az oldalhálót találta el. Úgy tűnt, hogy a vendéglátó otthon tartja a három pontot, ám az utolsó pillanatokban döntetlenre mentettük a mérkőzést. A 90+2. percben egy nagy bedobás után László Dávid közreműködésével Egri Imre elé került a labda, aki nyolc méterről higgadtan kilőtte a kapu jobb oldalát, 1–1.

A hátralévő időben már nem változott az eredmény, így a csapatunk újabb fontos ponttal gazdagodott.

– A mai meccs nem a finomkodásról, hanem a férfias küzdelemről és a karakterről szólt – értékelt vezetőedzőnk Varga Attila a lefújást követően. – Minden párharcban ott volt a szándék, és a csapat megmutatta, hogy képes beleállni a fizikai harcba. A beleállás és az intenzitás rendben volt, senki nem húzta ki magát a párharcokból. A küzdelem mellett megmaradt a szervezettség a nehéz pillanatokban is. Sajnos körberúgtuk az ellenfél kapuját, viszont a küzdőszellem az alap. Erre építjük a jövő heti munkát, és javítjuk a döntéshozatalt a kapu előtt mert a 93. percben benne volt a slusszpoén is a javunkra.

Labdarúgás: Merkantil Bank Liga, 3. forduló
FC Ajka–Karcagi SC 1–1 (0–0)
Ajka, Városi Sportcentrum, v.: Jakab Árpád (Ring Kevin, Halmai Kristóf)
Ajka: Simon B. – Tóth G., Bacsa B., Tar, Csorba – Németh E. – Szabó B. (Kopácsi, 90.), Csizmadia Z., Tollár (Mohos, 53.) – Pintér F. (Csóka, 79.), Artner D. (Papp M., 90.). Vezetőedző: Artner Tamás
Karcag: Gergely R. – Győri Á., Fazekas L., Szekszárdi T., Fábián (László D., 67.) – Sághy (Székely D., 80.), Szűcs K. – Fekete O. (Girsik Á., a szünetben), Halácsi (Könyves, 60.), Lólé (Egri, 60.) – Kohut. Vezetőedző: Varga Attila
Gól: Tóth G. (64.), ill. Egri (90+2.)

Kapcsolat

Karcagi Sport Egyesület - KSE
  www.karcagsport.hu
   info@karcagsport.hu
   Karcag, József Attila út 1.
  +36 70 321 9662

Friss híreink

Hírek

Karcagi születésű válogatott játékost igazoltunk.

Hírek

Az U15-ös csapat rögtön egy előrehozott fordulóval nyitott.