Büntetőrúgások döntötték el a finálét.
December 1-jén Mezőkövesden vett részt a helyi utánpótlás tornán a Karcagi Sport Egyesület labdarúgó szakosztályának U10-es csapata. A viaskodáson hat egylet szállt harcba a győzelemért. Az első csoportmeccsen a Sajóvölgye Focisuli ellen remek kezdés után 2–0-s vezetést szereztünk, de a hosszabbításban egy lesgyanús góllal 2–2-re alakult az eredményt.
A második mérkőzésen, a Mezőkövesd Sárga ellen így nehéz feladattal találtuk szembe magunkat, hiszen öt góllal kellett győznünk ahhoz, hogy első helyen végezzünk a csoportunkban. A gyerekek ennek tudatában léptek pályára és ragyogó egyéni-, és csapatjátékkal már hat perc után 5–1-re vezettek, míg végül 11–1-es győzelmet arattak, amivel kiharcolták a csoportelsőséget.
Ezután jött a döntő, ahol a REAC ellenében szintén egy színvonalas mérkőzést játszottunk, kétszer is vezetést szerezve, ám két szögletszituáció után egyenlíteni tudott az ellenfél, így a rendes játékidőben 2–2-es döntetlennel zárult az összecsapás. Következtek a büntetők, ahol végül hirtelen halálban maradtunk alul.
A kiváló egyéni teljesítmények mellett remek csapatmunkát mutattak be a gyerekek, akik végig motiváltan futballoztak.
A csapat névsora: Bihari Ádám, Gulyás Dávid, Gulyás Gábor, Mészáros Ferenc, Mile Gergő, Nagy Hanna, Szabó Lia, Szopkó Ferenc, Tóth Milán, Varga Zoltán.
Edzők: Szentannai Zoltán és Caba Gabriel.

