A kilencedik hely nem tükrözi a keretben rejlő potenciált.
A mögöttünk hagyott idény számos tanulsággal szolgált a Karcagi Sport Egyesület U15-ös csapata számára. Az év elején megfogalmazott célok nem csupán az eredményességre, hanem a játékosok komplex fejlődésére is fókuszáltak.
Faragó Krisztián csapatánál a szakmai munka egyik legfontosabb alappillére a nagypályás játék stabilizálása volt a tizenegy a tizenegy elleni rendszerben. Kiemelt célként fogalmazta meg a posztokhoz tartozó alapvető taktikai feladatok, a helyezkedés és a tolódás elsajátítását. A szezon végére a játékosok többsége magabiztosabban mozgott a formációs játékban, a védekezésből támadásba történő átmenetek pedig gyorsabbá és tudatosabbá váltak. Ugyanakkor a labda nélküli mozgások és a taktikai fegyelem fenntartása terén továbbra is maradtak hiányosságok, amelyek kijelölik a további fejlődés irányát.
A fizikai és technikai fejlesztés szintén kiemelt szerepet kapott. Az állóképesség növelése, valamint a technikai alapok, különösen a labdaátvétel és a passzpontosság nyomás alatt történő végrehajtása végig meghatározó elemei voltak a munkának. Az idény során a mérkőzések utolsó szakaszában mutatott erőnlét is jelentősen javult.
A szezon során jól kirajzolódtak a pozitív és a negatív példák egyaránt. A legjobb teljesítményeket azokon a találkozókon nyújtotta a csapat, amikor fegyelmezetten, egymásért küzdve és tudatos játékkal lépett pályára. Ugyanakkor voltak olyan mérkőzések is, amelyeken a koncentrációs hibák, a fegyelmezetlenség vagy a taktikai fegyelem megbomlása miatt nem sikerült kihozni a maximumot.
A szezon legfőbb tanulsága, hogy míg a fizikai és közösségi célokat nagyrészt sikerült megvalósítani, addig a taktikai fegyelem fenntartása a mérkőzések teljes időtartama alatt továbbra is fejlesztendő terület marad. Összességében a kilencedik hely egy kissé csalódást keltő, hiszen a gárda szeretett volna tapadni az élmezőnyre, ami végül nem jött össze.
– A mentális hozzáállás sajnos tavasszal még tovább csökkent, ráadásul a szülői hozzáállás is negatív irányba változott, ez pedig nehézségeket okozott legfőképpen a keret létszámát tekintve – értékelt Faragó Krisztán, edző. – Meg kellene már érteni, hogy edzésre járás nélkül nincs eredmény. Ami igazán bosszant az az, hogy az ellenfelek ismeretében ez a társaság bőven odafért volna az első öt közé.
Az U15-ös csapat a számok tükrében:
9. hely, 28 mérkőzés, 12 győzelem, 4 döntetlen, 12 vereség, 105–74-es gólarány, 40 pont
Házi góllövőlista: Fehér István (22 gól), Sós Gábor (19 gól), Sánta Bence (15 gól), Pisók Zalán (11 gól), Paróczai Hunor (9 gól), Györfi Márk (6 gól), Kótai Károly (5 gól), Melegh Zsolt (5 gól), Kiss József (4 gól), Darvas Kevin (2 gól), Csikós Sándor (1 gól), Földes Zalán (1 gól), Molnár Levente (1 gól), Rumpf Dominik (1 gól), Simon Levente (1 gól), Tóth Botond (1 gól).

