Egy jó formában lévő ellenfélhez látogatunk.
A Füzesabony legyőzésével zsinórban a negyedik meccsünket nyertük meg, miközben a veretlenségi sorozatunk immáron tizenhét találkozóra rúg. Ez egyben azt is jelentette, hogy megőriztük a vezető helyünket. Három kőkemény mérkőzés azonban még hátra van, elsőként a Cigánd otthonában vizitálunk. Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen Kocsis János egylete sincs rossz erőben, három győzelemmel a tarsolyában várja a kezdő sípszót.
A két csapat őszi mérkőzését Szakács Levente duplájával, valamint Dan-Marius Constantinescu találatával 3–0-ra nyertük meg, s nem titok, hogy ezúttal is bízunk a sikerben.
– A pozitív sorozat fel kellett, hogy töltsön minket önbizalommal, hittel, erővel és motivációval – vezette fel a találkozót vezetőedzőnk, Varga Attila. – Nem a tabellát nézegetjük, csak egyszerűen élvezni akarjuk azt, amit csinálunk. A tabella élén állni kiemelt dolog, hiszen önbizalmat ad, de még három fontos és nehéz mérkőzés áll előttünk. Most játszunk a Cigánd ellen, ahol nyernünk kell, de ez nem lesz könnyű feladat.
Labdarúgás: NB III, Észak-keleti csoport, 28. forduló
Bacsó Beton-Cigánd SE–Karcagi SE
Cigánd, Városi Stadion, v.: Muhari (László, Deme), 17.00.

