A házigazda a harmadik helyet kaparintotta meg.
Január 18-án újra benépesült a Liget úti Sportcentrum műfüves fedett pályája, hiszen a Téli Karcag Kupa teremlabdarúgó-sorozat második akkordja zajlott. Az U9-es tornán nyolc csapat vett részt, akik nagyszerű mérkőzéseket játszottak.
A végső győztes a Hajdúszoboszló csapata lett, míg a házigazda „kék” a harmadik helyen zárt.
– Két csapattal szerepeltünk a Téli Karcag Kupán, ahol remek ellenfelekkel mérkőztünk. Nagyon jó tapasztalatszerzés volt ez a játékosaink számára, hiszen a Tehetség központból és a Körzetközpontból is érkeztek hozzánk. Csapatsport lévén nagy öröm volt látni, hogy mennyire tudnak a gyerekek örülni egy-egy jó megoldásnak, közös sikernek – értékelt a Szabó Tamás, Kis Attila edzőpáros.
A torna végeredménye: 1. Hajdúszoboszló, 2. Szolnok, 3. Karcag "kék", 4. Fegyvernek, 5. Tehetség SE, 6. Törökszentmiklós, 7. Tiszafüred, 8. Karcag "fehér".
Folytatás 2025. január 24-én, akkor az U13-es korosztály méri össze az erejét.

