Hírek

NB III., Utánpótlás, Női foci

A szezon elején egy dobogós hely elérése volt a cél

A szezon elején egy dobogós hely elérése volt a cél

Kui Tibor értékelte az U16-os csapat idényét.

Tizenkilenc győzelem mellett kilenc vereséggel zárta a Regionális U16-os labdarúgó-bajnokság Keleti-csoportjának küzdelmeit a Karcagi Sport Egyesület korosztályos gárdája. Kui Tibor tanítványai ezzel az eredménnyel a tabella negyedik helyén végeztek, közvetlenül a Balmazújváros, az Alsózsolca és a Felsőzsolca mögött.

– Az őszihez hasonlóan a tavaszi idényt is eredményesnek értékelem, habár az első háromba kerüléshez szükséges meccseket elbuktuk, de a nehézségek ellenére is egységes maradt a keret és egy jó hajrával az utolsó hat fordulót győztesen abszolváltuk – vélekedett a szezonról Kui Tibor, edző. – Mindezek eredményeképpen sikerült megszereznünk a negyedik helyet. A szezon egészét tekintve a csapat teljesítménye hullámzónak mondható, voltak egészen jó félidőink, meccsek, mikor úgy játszottunk, ahogyan készültünk és ahogyan azt megbeszéltük. Viszont voltak olyanok is, amikor a játék elmaradt a várakozásoktól. A következő kiírásban azon fogunk dolgozni, hogy minél egyenletesebb teljesítményt nyújtsunk és odaérjünk valamelyik dobogós helyre.

A csapat tagjai: Balogh Kevin, Ballók Attila, Botos István, Gaál Milán, Hérmán Adrián, Horváth Jenő, Jóni Ferenc, Kiss Erik, Kiss Medox, Kotálik Gábor, Molnár Milán, Nagy Bence, Pisók Zalán, Rapi István, Rostás Gábor, Sánta Bence, Simon Bence, Simon Levente, Stupinszki Benedek, Varga Dominik. Edző: Kui Tibor.

Az U16 a számok tükrében

4. hely, 28 mérkőzés, 19 győzelem, 9 vereség, 133 rúgott és 70 kapott gól!

Házi góllövőlista. 35 gólos: Ballók Attila. 27 gólos: Jóni Ferenc. 12 gólos: Simon Bence. 11 gólos: Kiss Erik. 9 gólos: Horváth Jenő. 8 gólos: Rapi István, Varga Pál. 7 gólos: Hérmán Adrián. 6 gólos: Kiss Medox. 3 gólos: Sánta Bence, Varga Márk. 2 gólos: Pisók Zalán. 1 gólos: Nagy Bence.

Kapcsolat

Karcagi Sport Egyesület - KSE
  www.karcagsport.hu
   info@karcagsport.hu
   Karcag, József Attila út 1.
  +36 70 321 9662

Cookie-k kezelése

Friss híreink

Hírek

Balla Zsolt értékelte az U11-es csapat idényét.

Hírek

Világranglista pontokat szerzett a csapat.

Hírek

Második felkészülési meccsünket is megnyertük.