Hírek

NB III., Utánpótlás, Női foci

A tavasz már jobban sikerült

A tavasz már jobban sikerült

Faragó Krisztián értékelte az U13-as csapat idényét.

Nem indult jól a 2024-2025-ös szezon a Karcagi SE U13-as csapata számára. Az őszi félszezonban mindössze egyetlen győzelmet aratott Faragó Krisztián egylete, ellenben tavasszal sikerült jobban beleállni a mérkőzésekbe, minek eredményeképpen végül öt siker került fel az adatlapra.

– A gyenge őszi szezon után (1 győzelem és 9 vereség), egy jó tavaszi idényt zárt (4 győzelem, 1 döntetlen, 5 vereség) a csapat – értékelte az idényt, Faragó Krisztián. – Ugye itt nincs tabella, de egy lelkes szülő vezette az eredményeinket, így a 2025-ös naptári évben már négy gárdánál is jobbak voltunk, ami komoly előrelépés. Véleményem szerint ez a javulás annak köszönhető, hogy a játékosaim nagyobb akarással mentek neki a mérkőzéseknek, valamint tavaszra nőttek fel a feladathoz, mind szellemileg, mind pedig fizikálisan. Az eredményesség másik oka, hogy a téli szünetben igazoltunk három új játékost, akik nagy mértékben elősegítették a keret munkáját, eredményességét. Remélem, hogy a jövőben, a következő bajnoki szezonban tovább tudnak majd fejlődni ezek a labdarúgók.

A csapat tagjai: Darvas Kevin, Fehér István, Földes Zalán Máté, Horváth Patrik, Horváth Rikárdó Kele Gábor, Kiss József, Kiss László, Kiss Milán, Laboncz Lajos, Nagy Gergő, Nagy Levente Zétény, Rostás Roland, Tóth Botond Árpád, Valkai Gergő Ferenc, Varga Adrián Dániel, Vona Lázár. Edző: Faragó Krisztián.

Az U13 a számok tükrében

20 mérkőzés, 5 győzelem, 1 döntetlen, 14 vereség, 67 rúgott és 155 kapott gól!

Házi góllövőlista. 19 gólos: Fehér István. 13 gólos: Kiss József. 12 gólos: Darvas Kevin. 11 gólos: Horváth Rikárdó. 4 gólos: Nagy Levente Zétény. 2 gólos: Kiss Milán, Vona Lázár. 1 gólos: Földes Zalán Máté, Kása Milán, Kele Gábor, Kiss László.

Kapcsolat

Karcagi Sport Egyesület - KSE
  www.karcagsport.hu
   info@karcagsport.hu
   Karcag, József Attila út 1.
  +36 70 321 9662

Cookie-k kezelése

Friss híreink

Hírek

Balla Zsolt értékelte az U11-es csapat idényét.

Hírek

Világranglista pontokat szerzett a csapat.

Hírek

Második felkészülési meccsünket is megnyertük.