Hírek

NB III., Utánpótlás, Női foci

Az Ajka ellen folytatjuk

Az Ajka ellen folytatjuk

Fontos lenne itthon tartanunk a három pontot.

A válogatott szünetet követően a 24. fordulóval folytatódik a labdarúgó NB II, azaz a Merkantil Bank Liga. Csapatunk az FC Ajkát látja vendégül a Liget úti Sportcentrumban. A Veszprém vármegyei egylet kiváló formában érkezik, hiszen a legutóbbi két mérkőzését egyaránt 1–0-ra nyerte, idegenben a Kecskemét, majd odahaza a Békéscsaba ellen. Ami minket illet, a Budafok ellenében kilábaltunk a „válságból”, hogy aztán az éllovas Budapest Honvédot hazai környezetben szorongassuk meg – a vereség ellenére motiválóan hatot számunkra a több mint tisztes helyt állás.

Ami a bajnoki tabellát illeti, míg mi a nyolcadik helyről várjuk a kezdő sípszót, addig ellenfelünk a tizenegyedik, ráadásul úgy, hogy mindössze egyetlen döntetlenje van, tehát általában vagy győz, vagy veszít a Bakony közeli klub. Ősszel idegenben eloroztuk a három pontot, akkor szezonbeli első sikerünket aratva a Liget úttól távol, így egy esetleges győzelemmel oda-vissza verhetnénk Gaál Bálint megbízott edző csapatát.

– Nagyon fontos mérkőzés előtt állunk, ezt mindenkinek éreznie kell a csapaton belül – vezette fel a találkozót vezetőedzőnk, Varga Attila. – Tiszteljük az ellenfelet, hiszen az Ajka egy erős és szervezett gárda, de elsősorban magunkra figyelünk. Egy dolog fontos, mégpedig, hogy a védekezésünk az alapja mindennek. Ha nem kapunk gólt, akkor senki sem tud legyőzni minket. Ez azonban nem csak a védők dolga, ez mindenki felelőssége! A csatároktól az utolsó emberig egységesnek kell lennünk, mivel ha egy láncszem gyenge, akkor az egész lánc elszakad, de ha erős, akkor áttörhetetlen. A kulcs a fegyelem, az egység és az, hogy végig higgyünk magunkban. Bízom a srácokban, készen állunk a kihívásra.

Labdarúgás: Merkantil Bank Liga, 24. forduló
Karcagi SC–FC Ajka
Karcag, Liget úti Sportcentrum, v.: Jakab (Dobos, Vad), 16.00

Kapcsolat

Karcagi Sport Egyesület - KSE
  www.karcagsport.hu
   info@karcagsport.hu
   Karcag, József Attila út 1.
  +36 70 321 9662

Friss híreink

Hírek

Duplázott az U12 és az U13, ismét kitömte ellenfelét az U14.

Hírek

Idegenben gyűjtöttük be a három pontot.

Hírek

Nem vár ránk könnyű feladat Csákváron.

Hírek

Idegenben lépünk pályára.