Hírek

NB III., Utánpótlás, Női foci

Az élmezőny közelében a karcagi kosaras lányok

Az ország legjobbjai ellen is helytálltak a fiatalok.

A Karcagi Sport Egyesület leány kosárlabdázói számára is befejeződtek a 2025-2026-os szezon küzdelmei. Két bajnokságban voltak érdekeltek a lányok, az U12-es és az U14-es korcsoportokban. U12-ben a Szolnoki Sportcentrummal évek óta jól működő együttműködés részeként egy közös csapatban játszottak a karcagi sportolók. Az alapszakaszt követően a felsőházba jutott a gárda, ahol az ország legjobbjai ellen kellett helyt állniuk, végül a bajai lányok ellen elért bravúros győzelmeknek köszönhetően a B-döntőbe jutottak. A 9-17. helyért megrendezett finálén két győzelem és két vereség után a Piros Sasok néven futó közös egylet a 11. helyen végzett, ami erőn felüli, remek teljesítménynek tekinthető. Az országos kiírás mellett a lányok részt vettek az LLL (Lendületes Lányok Ligája), valamint a vármegyeválogatott küzdelmeiben is – utóbbiban a harmadik helyen végeztek.

Az U12-es csapat karcagi tagjai: Dávid Abigél, Ecsedi Lili, Gyenge Lara, Szabó Liza és Szabó Mira.
A csapatvezetői és edzői feladatokat Szolnokról Tóth Viktor látta el.

Az U14-es korosztályban a szezon augusztus végétől május utolsó napjáig tartott, ahol az előkelő 20. helyen végzett a csapat. A selejtezők után a bajnokság főtábláján szerepeltek a lányok, sőt volt esélyük a legjobb tizenhatba jutásra is, de a Baja elleni vereség után ez elúszott. A lányok egész évben komoly élcsapatok ellen játszhattak, úgy mint a BEAC, a Vasas, a PVSK, a Sopron, az Óbudai Kaszások, vagy a Kecskemét. Az közös csapatban szarvasi játékosok is szerepeltek.

Az U14-es csapat tagjai: Áchim Tamara, Baráth Nelli, Barta Petra, Csokai Bella, Csokai Léna, Kovács Hanna Tímea, Krecsmarik Roberta, Laboncz Médea, Major Julianna, Monori Anna, Mulicz Rebeka, Szabó Dóra, Szilágyi Kata és Szitó Zsófia.
A csapatvezetői feladatokat Rideg László látta el.

Kapcsolat

Karcagi Sport Egyesület - KSE
  www.karcagsport.hu
   info@karcagsport.hu
   Karcag, József Attila út 1.
  +36 70 321 9662

Friss híreink

Hírek

Újabb kulcsjátékos hosszabbított.

Hírek

A Karcagi Sport Egyesület idén is megszervezte a hagyományos nyári focitáborát.

Hírek

A fiatal kapus a következő idényben is a Karcagot erősíti.

Hírek

Halácsi Mirkó az első nyári szerzeményünk.