Feltettük az i-re a pontot.
A Hatvan elleni utolsó bajnoki mérkőzésen legalább egy pontot kellett ahhoz szereznünk, hogy bebiztosítsuk a bajnoki címünket. Remekül kezdtünk, beszorítottuk az ellenfelünket, ellenben Menczeles kapuját nem sikerült bevennünk, ez pedig megbosszulta magát, a vendég csapat lényegében az első támadásából gólt szerzett – Nagy Alexander járt túl Fedenisinec Eduárd eszén. Szerencsére a bekapott gól nem törte meg a mieink lendületét, Székely Dávid és Girsik Áron rohamait már nem tudta sokáig kordában tartani Spisljak Zorán védelme, kettőjük összjátékából előbb csapatkapitányunk egalizált, majd alig három perccel később Sághy Félix átlövése után már nálunk volt az előny.
A fordulás után ott folytattuk, ahol abbahagytuk, nyomást helyeztünk ellenfelünkre, Sághy duplázott, ezúttal fejjel megszelídítve a játékszert, majd Girsik is betalált, miközben súlyos sérülése után Constantinescu Dan-Marius is pályára léphetett.
Végül magabiztos 4–1-es győzelmet arattunk, ezzel megnyerve az NB III, Észak-keleti csoportjának 2024-2025-ös kiírását. Az NB II-be való feljutás osztályozót követően dől majd el, melynek párosítását a napokban sorsolják.
Labdarúgás: NB III, Észak-keleti csoport, 30. forduló
Karcagi SE–FC Hatvan 4–1 (2–1)
Karcag, Liget úti Sportcentrum, v.: Iványi (Vrbovszki, László).
Karcag: Fedinisinec – Győri (Varga, 76.), Székely (Ádám, 64.), Csörgő (Constantinescu, 64.), Szakács (Tolnai, 76.), Sághy, Girsik, Fábián, Györgye (Talpalló, 76.), Caba, Szűcs. Vezetőedző: Varga Attila.
Hatvan: Menczeles – Orvos, Nagy Zs., Nyilas, Karácsony, Bucsu (Weisz, 61.), Nagy A. (Rétter, 72.), Burzi, Noel (Boldizsár, 82.), Vince, Dinka (Molnár, 82.). Vezetőedző: Spisljak Zoran.
Gól: Székely (32.), Sághy (35., 60.), Girsik (76.), illetve Nagy A. (22.).

