Hírek

NB III., Utánpótlás, Női foci

Fazekas Lóránt: az öltözőben remek a hangulat

Fazekas Lóránt: az öltözőben remek a hangulat

Újonnan szerződtetett védőnk mesélt a felkészülési időszakról.

A 2002-es születésű, 191 centiméter magas hórihorgas belső védő Gyöngyösön nevelkedett, majd onnan került a Puskás, majd a Budapest Honvéd akadémiájára, ahol bajnok volt az U16-os és az U17-es csapat tagjaként, míg ezüstérmes az U15-ös és az U19-es korosztályban. Tizenhét évesen mutatkozott be a Kispest NB III-as csapatában. Innen szerződött Békéscsabára, ahol az elmúlt öt évben közel száz NB II-es találkozó került a lábaiba.

– Pozitívan értékelném a mögöttem hagyott szezont, hiszen egy keresztszalag-szakadás után négyszáz nappal újra pályára tudtam lépni bajnoki meccsen – értékelte a mögöttünk hagyott idényt, Fazekas Lóránt. – Tizenkilenc meccsből tizenhatszor voltam a csapat segítségére, ráadásul sikerült kiharcolni a bennmaradást. Az osztályozó utáni héten jött a megkeresés a Karcag részéről a menedzseremen keresztül, miután kiderült, hogy a nagykunsági csapat a másodosztályban tölti a következő idényt. Gulácsi Bencével egyeztettem, érdekelt, hogy miként terveznének velem, és hogy csapatszinten milyen célokat szeretne a klub elérni. A felvázolt koncepció nagyon szimpatikus volt. Őszintén bevallva nem kellett sokat gondolkoznom az ajánlaton, elmeséltem a páromnak, hogy milyen lehetőség jött, és szinte azonnal elfogadtuk azt.

Rohamtempóban közelít a bajnoki rajt, amikor is a Mezőkövesd otthonában lépünk pályára. Természetesen kíváncsiak voltunk arra, hogy Fazekas Lóránt miként látja a mögöttünk hagyott három hetet, na meg a csapat esélyeit.

– Pozitívan tudnám értékelni a felkészülést, ami szerintem eredményesen sikerült mind erőnlétileg, mind pedig taktikailag – tért ki a mögöttünk hagyott időszakra a védő. – Egy nagyon jól felkészült stábbal és egy nagyon jó kerettel tudunk nekivágni az idénynek, ahol komolyabb céljaink is vannak. Az öltözőben remek a hangulat, már néhány nap után úgy éreztem magam, mintha tavaly is itt játszottam volna. A csapat is egyre jobb összhangba kerül, sok az új játékos, de az első bajnokira már minden rendezve lesz. Várjuk a nyitányt és az első hazai meccset, ahol egy szinte teljesen új stadionban tudunk játszani és bízunk benne, hogy a szurkolóinkat is jó kedvre tudjuk deríteni egy győztes meccs után.

Kapcsolat

Karcagi Sport Egyesület - KSE
  www.karcagsport.hu
   info@karcagsport.hu
   Karcag, József Attila út 1.
  +36 70 321 9662

Cookie-k kezelése

Friss híreink

Hírek

Egy ponttal távoztunk Szentlőrincről.

Hírek

Visinka Ede csapata ellen lépünk pályára.

Hírek

Volt gólzápor, szoros vereség és nagy győzelem is.

Hírek

Zipszer Zorka fért oda a dobogó legalsó fokára.