Hazai pályán győztük le a Soroksárt.
A Merkantil Bank Liga 2. fordulójában első hazai mérkőzésünket játszottuk – a Soroksár csapatát fogadtuk a Liget úti Sportcentrumban. Mint ismert, a nyitó fordulóban 2–0-s vereséget szenvedtünk a Mezőkövesd otthonában, míg a sárga-feketék a Haraszti úton ikszeltek a Békéscsabával. Az első percek tapogatózását követően előbb Kovalovszki Máté veszélyeztette a soroksári kaput, majd egy jobb oldali szöglet után Györgye Márk szerezte meg az idei első NB II-es gólunkat. A bekapott találat felbőszítette Lipcsei Péter csapatát, a Sori új erőre kapott, minek eredményeképpen szűk tíz perccel később Kundrák Norbert egalizált. A félidő derekán próbáltuk ráerőltetni az akaratunkat ellenfelünkre, ám az első negyvenöt percben több gól már nem esett.
Karcagi helyzettel indult a második játékrész, Pap Zsolt próbálkozása csak centikkel kerülte el a kaput. Az 54. percben Vass Ádám kezére pattant a labda a soroksári tizenhatoson belül, a játékvezető pedig jogosan a büntetőpontra mutatott. Girsik Áron magabiztosan értékesítette a tizenegyest. A folytatásban lendületben maradt csapatunk, bő tíz perccel később egy jobb oldali beívelést követően Őri Levente még bravúrral hárított, ám a kipattanót Sághy Félix a hálóba bombázta. A fennmaradó játékidőben egy kissé paprikássá vált a hangulat, a vendég egylet mindent elkövetett az egyenlítés érdekében, három minutummal a vége előtt pedig Nagy Olivér közelebb is hozta a Soroksárt. Az utolsó percekben azonban már nem tudott újabb találatot szerezni a Sori, így 2007. május 20-a után nyertünk ismét meccset a másodosztályban.
– Nagyon boldogok vagyunk, hiszen hazai közönségünk előtt szereztük meg első győzelmüket – értékelt a lefújást követően vezetőedzőnk, Varga Attila. – Voltak jó és gyengébb periódusaink is, de amit elterveztünk az nagyrészt sikerült megcsinálnunk. Nagyon fontos volt, hogy nyerjünk a masszív Soroksár ellen.
Labdarúgás, Merkantil Bank Liga, 2. forduló
Karcagi SC–Soroksár SC 3–2 (1–1)
Karcag, Liget úti Sportcentrum, v.: Ujhelyi (Punyi, Balla)
Karcag: Engedi – Kovalovszki (Győri Á., 87.), Sághy, Fazekas L. – Hidi P., Pap Zs., Szűcs K., Györgye (Bodor, 66.), Szakács L. (Sain, 66.), Girsik Á. (László, 83.), Tarcsi (kaye, 87.). Vezetőedző: Varga Attila
Soroksár: Őri – Nagy O., Lakatos Cs., Kékesi, Horváth K., – Vass Á. (Korozmán, 59.), Madarász Á., Varga Z. (Gálfi, 59.), – Köböl (Bagi, 79.), Kundrák (Tóth G. 79.), Lovrencsics B. Vezetőedző: Lipcsei Péter
Gólszerző: Györgye (12.), Girsik (56. – 11-esből), Sághy (66.) ill. Kundrák (21.), Nagy O. (87.)

