Hírek

NB III., Utánpótlás, Női foci

Idén is hatalmas sikert aratott a focitábor

Idén is hatalmas sikert aratott a focitábor

Nagyszerűen érezték magukat a gyerekek az öt nap során.

Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is remekül sikerült a Karcagi Sport Egyesület immáron hagyományosnak mondható nyári focitábora. Már az első nap is bővelkedett programokban, hiszen a Sámándob, a Lombkorona sétány és a fedett műfű is aktív kikapcsolódást nyújtott a gyerekeknek. Minden egyes nap várt egy meglepetés a résztvevőkre, így elsőként Pintér László és Pintér-Dezső Marcsi, avagy a Spiritness Pintér Rehab tartott táplálkozási tanácsadást, hiszen ez a mai sportvilágban már egy megkerülhetetlen elem, majd Keresztes „Nodika” Róbert freestyle-bemutatóját is örömmel fogadták a résztvevők, ám a pontot az i-re az NB II-es csapat játékosaival való találkozás tette fel.

Külön köszönet az egyesület vezetőségének, valamint az edzőknek, akik tető alá hozták ezt a felejthetetlen hetet.

Edzői gárda: Orosz István, Varga Zoltán, Kovács László, Szentannai Zoltán, Szabó Tamás, Nagy Brigitta, Balla Zsolt, Balajti János, Nagy Gábor Robin, Újfalvi Erik, Vaszkán Gábor, Székely Dávid, Kui Tibor és Faragó Krisztián.

Találkozzunk jövőre is!

Kapcsolat

Karcagi Sport Egyesület - KSE
  www.karcagsport.hu
   info@karcagsport.hu
   Karcag, József Attila út 1.
  +36 70 321 9662

Cookie-k kezelése

Friss híreink

Hírek

Egy ponttal távoztunk Szentlőrincről.

Hírek

Visinka Ede csapata ellen lépünk pályára.

Hírek

Volt gólzápor, szoros vereség és nagy győzelem is.

Hírek

Zipszer Zorka fért oda a dobogó legalsó fokára.