A kemény munka mellett a szenvedély is szükséges a sikerhez.
Szülővárosában Dunaföldváron indult Kovalovszki Máté pályafutása, aki a korai gyermekéveit követően Dunaújvárosba, a DVSI sportiskolába, majd Paksra került. Ezt a szombathelyi akadémiai esztendők követték kijárva az Illés Akadémia ranglétráját. Ennek a tetőpontja az akkor NB I-es Haladás volt, ahol kupamérkőzéseken sikerült pályára is lépnie, miközben négy élvonalbeli mérkőzésen szerepelt a meccskeretben. Karrierje Mosonmagyaróváron folytatódott, kölcsönben szerepelt fél évig az akkori NB II-es csapatban. Ezt követően hat szezont húzott le az NB III-ban, ebből kettőt Lipóton, négyet pedig Nagykanizsán. A közel 170 harmadosztályú mérkőzés eredményeképpen három bronzérmet és egy bajnoki címet ünnepelhetett.
– Úgy vélem, hogy egy szép időszakot töltöttem el Nagykanizsán, ahol három éven keresztül lehettem csapatkapitány, ami nagy megtiszteltetés volt számomra – tekintett vissza a mögötte hagyott időszakra, Kovalovszki Máté. – A mögöttünk hagyott idényt szinte teljes egészében végigjátszhattam, szerencsére elkerültek a sérülések, ráadásul hat gólt is lőttem. Több poszton is szerepeltem, úgy gondolom rugalmasan kezeltem azt, hogy több pozícióban is számítanak rám. Bajnoki címet ünnepeltünk, de a feljutás a mostani klubomnak sikerült.
Na, de hogyan jött a Karcag megkeresése, hiszen nem mindennapi, hogy egy osztályozós párharc után éppen az ellenfél csapatában folytassa a legyőzött fél egyik alapembere.
– Az osztályozós mérkőzések és a nyári pihenő után, miután elkezdődött a felkészülés érkezett a megkeresés Karcagról a menedzseremen, Nánási Balázson keresztül – ecsetelte a Karcagra kerülése mikéntjét a játékos. – Kitűzött, egyéni célom volt, hogy újra NB II-ben futballozhassak, ezért dolgoztam az elmúlt években, így nem is nagyon gondolkoztam, hamar megállapodtunk. Örülök, hogy itt lehetek, hálás vagyok a családomnak és a páromnak, akik mindenben támogatnak engem.
Természetesen arra is kíváncsiak voltunk, hogy miként sikerült a beilleszkedés, és hogy mennyire tetszik Máténak a közeg.
– Bátran mondhatom, hogy egy nagyszerű közegbe érkeztem, mindenki nagyon segítőkész, legyen az a vezetőség tagja, stábtag, vagy játékostárs – tért ki a kérdésre Kovalovszki Máté. – Szép a létesítmény, habár ezt már sikerült megtapasztalnom az osztályozó mérkőzésen is. Nagyon sok szurkolója van a klubnak, akiknek szeretnénk minél több örömet okozni az előttünk álló idényben is. Sokat dolgoztunk a felkészülés során, igyekszünk ezt a munkát a bajnokságban kamatoztatni. Azt gondolom, hogy ez a nagybetűs CSAPAT képes bármire, de a sikerekért rengeteg munkát és szenvedélyt kell a közösbe beletenni. Egy biztos, mi mindent meg fogunk tenni, ami tőlünk telik. Hajrá Karcag!

