Újabb nehéz meccs vár ránk.
Nincs idő lassítani, hiszen a hétvégén már Merkantil Bank Liga 11. fordulóját rendezik, ahol csaptunk a Kecskemét otthonában vendégszerepel. A lila-fehérekről jó emlékeket őrzünk, hiszen az előző idényben még NB III-as klubként éppen a Bács-Kiskun vármegyeieket ejtettük ki a MOL Magyar Kupából.
Nem kezdte túl jól az idényt a KTE, azonban Tímár Krisztián augusztus végi érkeztével alapjaiban változott meg a csapat dinamikája, minek eredményeképpen a jelenlegi fordulót már a tabella hatodik helyéről várja a gárda. Mi viszont az ötödikek vagyunk, ám kissé már snassz lenne minden meccsünkre ráaggatni a rangadó jelzőt, így inkább maradjunk abban, hogy igencsak kiegyensúlyozott a másodosztály küzdelme.
Ami a jelenlegi formákat illeti, mi az Ajkát és a Csákvárt is egy góllal győztük le, míg a Kecskemét a Szentlőrinc ellen egy gólzáporos meccsen győzött, míg a Békéscsaba ellen legutóbb 1–1-et játszott.
– Hétvégén újabb fontos mérkőzés vár ránk, hiszen a Kecskemét otthonába látogatunk – vezette fel a találkozót vezetőedzőnk, Varga Attila. – Tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, hiszen egy jól szervezett, fizikálisan erős csapatról van szó, amely hazai pályán mindig veszélyes. A héten is jó hangulatban dolgoztunk, főleg a védekezésünk zártságára és a támadások befejezésére helyeztük a hangsúlyt. Fontos lesz, hogy végig koncentráltak maradjunk, és a saját játékunkat játsszuk. Gyors, labdabiztos futballt szeretnénk látni! A csapat hozzáállásával elégedett vagyok, mindenki motivált, érezhető, hogy győzni akarunk. Ha sikerül fegyelmezetten végrehajtani azt, amit megbeszéltünk, akkor jó eséllyel pontot, vagy akár pontokat is elhozhatunk.
Labdarúgás: Merkantil Bank Liga, 11. forduló
Kecskeméti TE–Karcagi SE
Kecskemét, Széktói Stadion, v.: Nagy (Buzás, Belicza), vasárnap, 17.00.

