Hírek

NB III., Utánpótlás, Női foci

Őszi bemutató a „Pontvadászat” pályán

Őszi bemutató a „Pontvadászat” pályán

Elmerűltek az érdeklődők a tájékozódás és a térképolvasás rejtelmeiben.

A játszva tanulás, a mozgás és a természet megszerettetésének ötvözésére nyílt lehetőség a Pontvadászat programmal – erdei környezetben. A résztvevőket nem riasztotta el a ködös, hűvös időjárás sem. A Karcagi Sport Egyesület Tájfutó szakosztálya által november 17-én szervezett eseményen szülők és gyermekeik lelkesen próbálgatták okostelefonjaikkal a karcagi Erzsébet-ligeti terepen a tájékozódás és a térképolvasás rejtelmeit. A pontvadaszat.hu oldalon Karcagnál tíznél több kijelölt pályát találni, melyeket önállóan is kipróbálhatnak az érdeklődők.

Mi is az a Pontvadászat program?

A Pontvadászat – tájékozódási élménysport program lényege, hogy az MTFSz rendszeres, térképes tájékozódási feladatot tartalmazó szabadidősport eseményeket szervez az ország számos településén vagy településhez közeli természeti területen, helyi partner szervezetek bevonásával.

Az események célközönsége mindenki, aki sportos-szabadidős aktivitásban szívesen részt vesz, de elsősorban a mozgásszegény életmódot élő emberek, korosztálytól függetlenül, akiket a projekt által a sportos aktivitás élményébe kívánnak bevezetni.

A résztvevők egy tájékozódási feladattal kombinált futó, gyalogló, kerékpáros vagy más mozgásformával lebonyolított pályát teljesítenek egyénileg vagy csapatként, eközben ellenőrzőpontokat kell érinteniük, ahol a pontokon egy kvízkérdést megválaszolniuk. A projekt céljaira mobil alkalmazás és webes portál készült, ami támogatja az események szervezését és lebonyolítását, a résztvevőknek pedig egyszerűvé és szerethetővé teszi a teljesítendő feladatot.

Kapcsolat

Karcagi Sport Egyesület - KSE
  www.karcagsport.hu
   info@karcagsport.hu
   Karcag, József Attila út 1.
  +36 70 321 9662

Friss híreink

Hírek

Duplázott az U12 és az U13, ismét kitömte ellenfelét az U14.

Hírek

Idegenben gyűjtöttük be a három pontot.

Hírek

Nem vár ránk könnyű feladat Csákváron.

Hírek

Idegenben lépünk pályára.