Hírek

NB III., Utánpótlás, Női foci

Van még hová fejlődni

Van még hová fejlődni

Második felkészülési meccsünket is megnyertük.

A Soroksáron aratott győzelmet követően a Ferencváros II. csapata ellen játszottuk második felkészülési mérkőzésünket. Igencsak komolyan nekikezdtünk, hiszen Girsik Áron góljával már a második percben megszereztük a vezetést, az ötödikben pedig már kétgólos volt a fórunk, hiszen Szakács Levente is betalált. Ezt követően viszont kissé visszább esett a játékunk, ami nem meglepő a szezonra való ráhangolódás ezen szakaszában. Végül megtartottuk az előnyt és megnyertük a találkozót.

– A második hét végén járnunk a felkészülésben, a napi két edzés után pedig nem várható el, hogy frissek legyünk – értékelte a találkozót vezetőedzőnk, Varga Attila. – Jól kezdtünk, de akár úgy is mondhatnám, hogy egy erős kezdés után visszaesett a játékunk, ami persze teljesen érthető a felkészülés ezen szakaszában. Nagyon sok pozitívumot kaptam egyénileg és játékban is, főleg az első félidőben. Viszont problémáink vannak a csapatrészek közötti helyezkedésekkel, az együttes védekezéssel, a labdaszerzések utáni átmenetekkel és a középső zónában eladott labdákkal. Ezeken a területeken mindenképpen javulnunk kell, úgyhogy van még min dolgoznunk.

Labdarúgás: felkészülési mérkőzés
Ferencvárosi TC II.–Karcagi SE 0–2 (0–2)
Budapest, Népligeti Sportközpont
Karcag: Fedinisinec – Győri, Fazekas, Vita, László, Bodor, Vida, Györgye, Szakács, Székely, Girsik. 2. félidő: Gergely – Kovalovszki, Sághy, Hadnagy, Jace, Szűcs, Vogyicska, Hulicsár, Tolnai, Kohut, Lóle. Vezetőedző: Varga Attila.
Gól: Girsik (2.), Szakács (5.).

Kapcsolat

Karcagi Sport Egyesület - KSE
  www.karcagsport.hu
   info@karcagsport.hu
   Karcag, József Attila út 1.
  +36 70 321 9662

Cookie-k kezelése

Friss híreink

Hírek

Balla Zsolt értékelte az U11-es csapat idényét.

Hírek

Világranglista pontokat szerzett a csapat.

Hírek

Második felkészülési meccsünket is megnyertük.